lap aljára | kommentek | hozzászólás | akadálymentes

Kis pihenő
2010.06.11 12:46

Lassan egy hónapja nem volt bejegyzés, és az elkövetkező hetekben sem lesz rá nagyon időm. Augusztusban elvileg öt vizsgám van, lusta vagyok, itt a nyár (+jó levegő), utazás, offlájnia hívogatón kitárta felém karjait. Naná, hogy nem mondtam nemet.

Mostanában kicsit összejöttek a dolgok, így édes semmittevésbe kezdtem. Esküszöm, hogy néha úgy érzem, mintha a gép előtt ülés direkt rohasztaná az agyam. Lassan egy hónapja mellőzöm a gép előtt tespedést. Inkább csinálok valami mást. Nem mintha annak nagyobb értéke lenne, vagy bármire is jó volna. Csak úgy, hogy mást csináljak.

Téma lenne rengeteg, mert ugyanolyan nyitott szemmel járok, mint eddig. De már cetliket sem ragasztok a homlokomra, hogy nehogy elfelejtsem. Így félig-meddig elfelejtem. Nagyjából 500 oldalnyi iromány van a fejemben, amit blogra vethetnék. De nem teszem, mert akkor annyi a vizsgáknak, és újabb egy évet elcseszek vele az életemből. Boldog nyugdíjas évek. Biza.

Ha nem írok, ne válaszolj. Majd jövök. Addig is perzselő nyarat mindenkinek.

Cimkék: nyár   pihenés   szabadság   offline   helló  

Talán passzol ehhez a témához:
Eltolni a bringát...
Most aztán jól megmondhatod!

és akik nem hagyták szó nélkül...
Jól teszed! Addig majd nélkülözünk kicsit, és nyarazunk, mert megjött a kánikula :) Vigyázz magadra! Hajrá!

Neved-e van?

Egy kis matek: három meg kilenc az annyi, mint    (számot írj).


lap tetejére